Stresszoldó Központ és BEMER Bemutatóterem Veszprém

Adatkezelési tájékoztató

1 Az adatkezelési tájékoztató célja

Utolsó módosítás dátuma: 2023.12.18

Jelen dokumentum célja, hogy, Lajkó Tamás József Egyéni Vállalkozó, mint adatkezelő, és Rózsa Judit Írisz Egyéni Vállalkozó mint adatkezelő (a továbbiakban egységesen Adatkezelők), leírják az Adatkezelők vállalkozásában, mint szervezetben alkalmazott és működő, személyes adatnak minősülő adatokra vonatkozó adatvédelmi szabályokat, eljárásokat és védelmi intézkedéseket.

Az Adatkezelők egyúttal e dokumentumban tájékoztatják ügyfeleiket, partnereiket, illetőleg minden olyan természetes- és jogi személyt, akik az Adatkezelőkkel bármilyen – jogi szempontból értelmezhető – kapcsolatban állnak és a személyes kezelések során érintettségük keletkezik (továbbiakban egységesen Érintett), az általuk kezelt személyes adatok kezelésének szabályairól, az alkalmazott védelmi intézkedésekről eljárásokról és az adatkezelés módjáról.

Az Adatkezelők jelen Adatkezelési tájékoztatóban leírt szabályokat, rendelkezéseket és kötelezettségeket saját magukra jogilag kötelező érvényűnek tekintik, és működésük során alkalmazzák, valamint kijelentik, hogy jelen dokumentumban leírt és alkalmazott adatvédelmi szabályok és eljárások megfelelnek a hatályos adatvédelmi nemzeti és Európai Uniós jogszabályoknak. Adatkezelők kijelentik továbbá, hogy fontosnak tekintik az információs önrendelkezés jogát, különös tekintettel a személyes adatokra és saját hatókörükben minden elérhető szervezeti, működési, szabályozási és technológiai intézkedést megtesznek e jogok betartása és betartatása érdekében.

Az Adatkezelési tájékoztató mindenkor hatályos verziója a

https://napos-szalon.hu/gdpr/Adatkezelesi-Tajekoztato-Napos-Szalon.pdf

illetve a https://napos-szalon.hu/adatkezelesi-tajekoztato/

hozzáférhetőségeken érhető el. Az Adatkezelési tájékoztatót Adatkezelők bármikor megváltoztathatják, a közzététel- és az Érintettek tájékoztatásának kötelezettsége mellett.

2 Az Adatkezelők adatai

2.1 Az Adatkezelők cégadatai

2.1.1 Lajkó Tamás József

Név: Lajkó Tamás József Egyéni Vállalkozó

Székhely: 8200 Veszprém, Jutasi út 10

Adószám: 60942289-1-39

Statisztikai számjele: 60942289329923119

Központi telefonszám: +36 30 233 63 75

Központi e-mail: lajkotamas1@gmail.com

Nyilvántartásba bejegyző hatóság: Veszprémi Okmányiroda

8200 Veszprém, Vörösmarty Mihály tér 3

Nyilvántartásba vételi száma: 25254081

2.1.2 Rózsa Judit Írisz

Név: Rózsa Judit Írisz Egyéni Vállalkozó

Székhely: 8200 Veszprém, Jutasi út 10, 1 em. A16 ajtó

Adószám: 67801602-1-39

Statisztikai számjele: 67801602855923119

Központi telefonszám: +36 70 515 42 87

Központi e-mail: rozsa.judit66@gmail.com

Nyilvántartásba bejegyző hatóság: Veszprémi Okmányiroda

8200 Veszprém, Vörösmarty Mihály tér 3

Nyilvántartásba vételi száma: 50781942

2.2 Az Adatkezelők elérhetőségei

Adatvédelmi kérdésekben Adatkezelők az alábbi elérhetőségeken kereshetők meg:

A Napos-Szalon honlap adatkezelési kérdéseiben, valamint a hozzá forduló kliensek adatainak kérdéseiben Lajkó Tamás József a felelős személy:

Lajkó Tamás +36 30 233 63 75 lajkotamas1@gmail.com

A hozzá forduló kliensek adatainak kérdéseiben Rózsa Judit Írisz a felelős személy:

Rózsa Judit Írisz +36 70 515 42 87 rozsa.judit66@gmail.com

Az Adatkezelők a hozzájuk beérkezett adatvédelmi megkereséseket (e-mail) a 3.6 pontban, az erre az adatkezelésre vonatkozó, meghatározott ideig őrzik meg. Ennek leteltével ezek visszavonhatatlan módon törlésre kerülnek.

2.3 Adatkezelők Adatvédelmi tisztviselője

Név: Lajkó Tamás

Telefonszám: +36 30 233 63 75

Email cím: lajkotamas1@gmail.com

3 Adatkezelők Adatkezelései, a kezelt személyes adatok

3.1 Kapcsolatfelvételhez kapcsolódó adatok

A Napos-Szalon.hu oldalon a következő adatokat kérjük be:

  • név – kötelező mező
  • e-mail cím – kötelező mező
  • telefonszám – nem kötelező mező
  • Üzenet – nem kötelező mező

Az adatkezelés jogalapja: az Érintett online hozzájárulása az adatok megadásakor a honlapon

Az adatkezelés célja: További kapcsolatfelvétel

  • információ adás
  • időpont és helyszín egyeztetés

céljából.

Az adatszolgáltatás elmaradása esetén az érdeklődővel nem tudunk kapcsolatot felvenni, így nem tud részt venni kezelésen.

Az adatkezelésben kezelt adatok – név, e-mail cím,telefonszám és üzenet – megőrzési ideje 1 év.

Kivételt képez, ha az Érintett

  • személyes kapcsolatba kerül az Adatkezelőkkel, és mint magánszemély jelen nyilatkozat keretein kívül saját döntése alapján rendszeres érintkezést tart fenn az Adatkezelőkkel

3.2 Számlaadási kötelezettséghez kapcsolódó adatok

Adatkezelőket a Napos-Szalon.hu oldalon megjelenő szolgáltatásokhoz kapcsolódóan számlaadási kötelezettség terheli. A számlaadáshoz a következő adatokat kérhetik be:

  • név vagy cégnév – kötelező
  • lakcím vagy székhely címe – kötelező
  • adóalany esetén adószám – kötelező

Az adatkezelés jogalapja: az Érintett hozzájárulása a számla kiállításához.

Az adatkezelés célja: A számviteli törvény szerinti számla kiállítása. Az adatszolgáltatás elmaradása esetén a számviteli törvény szerinti számlát nem lehet kiállítani. Az adatkezelésben kezelt adatok – név vagy cégnév, lakcím vagy székhely címe, adószám – megőrzési idejét a számviteli törvény szabályozza – jelenleg 6 év.

3.3 Böngésző Süti – Cookie

3.3.1 A sütik feladata

A HTTP-süti (süti, cookie) kisméretű adatcsomag, amelyet az internetes böngészés során a látogatott weboldalt tartalmazó szerver hoz létre a kliens web böngészője segítségével, az első látogatás alkalmával, ha ez a böngészőben engedélyezve van. A sütik a felhasználó számítógépén, előre meghatározott, böngésző típusonként eltérő helyen tárolódnak. A további látogatások során a tárolt sütit a böngésző visszaküldi a web szervernek, különféle, a kliensről szóló információkkal együtt. A sütik segítségével a szervernek lehetősége van az adott felhasználó azonosítására, róla különféle információk gyűjtésére és ezekből elemzések készítésére. A sütik főbb funkciói:

  • információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről
  • megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek pl. online tranzakciók igénybevételekor, így nem kell újra begépelni őket
  • megkönnyítik, egyszerűsítik, kényelmesebbé, gördülékenyebbé teszik az adott weboldal használatát
  • szükségtelenné teszik már megadott adatok újra megadását
  • általában javítanak a felhasználói élményen

A sütik használatával az Adatkezelők adatkezelést végeznek, amelynek fő céljai:

  • felhasználó azonosítás
  • az egyes munkamenetek azonosítása
  • hozzáférésre használt eszközök azonosítása
  • bizonyos megadott adatok tárolása
  • nyomon követési és helyinformációk tárolása és továbbítása
  • analitikai mérésekhez szükséges adatok tárolása és továbbítása

3.3.2 Munkamenet sütik – session cookie

Ezen sütik célja, hogy a látogatók maradéktalanul és zökkenőmentesen böngészhessék az Adatkezelők weboldalát, használhassák annak funkcióit, és az ott elérhető szolgáltatásokat. Az ilyen típusú sütik érvényességi ideje a munkamenet (böngészés) befejezéséig tart, a böngésző bezárásával a sütik e fajtája automatikusan törlődik a számítógépről, illetve a böngészésre használt más eszközről.

Az adatkezelés jogalapja: az Érintett online hozzájárulása az oldalon található sütik figyelmeztetés elfogadása alapján.

Az adatkezelés célja: Az oldal felhasználói élményének fokozása.

Az adatszolgáltatás elmaradása esetén az oldal egyes szolgáltatásai csökkent üzemmódban, vagy egyáltalán nem működnek. Az adatkezelésben kezelt adatok megőrzési ideje sütinként változik, lásd 3.5. pont.

3.3.3 Harmadik fél által elhelyezett analitikai sütik – analitics cookie

Az Adatkezelők weboldalukon alkalmazzák a Google Analytics, a Facebook és a Youtube mint harmadik felek sütijeit is.

A Google Analytics statisztikai célú szolgáltatás használatával az Adatkezelők szervere információkat gyűjt azzal kapcsolatban, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt. Az adatot a honlap fejlesztésének és a felhasználói élmény javításának céljával használjuk fel. A Google Analytics sütikkel kapcsolatban tájékozódhat:

https://support.google.com/analytics/answer/6004245?hl=hu

A Facebook sütik célja a kapcsolattartás a közösségi oldallal, megosztás és vélemény kifejezés lehetősége (like).

Ezekkel a sütikkel kapcsolatban itt tájékozódhat: https://www.facebook.com/policies/cookies/

A Youtube sütik a videók lejátszását segítik, megjegyzik a feliratok nyelvi beállításait, illetve a lejátszási pozíciót. A Google egyéb sütijeiről és a Youtube sütikről itt tájékozódhat:

https://policies.google.com/technologies/types?hl=hu

Ezen sütik szintén lejáratukig a látogató számítógépén vagy böngészésre használt más eszközén, annak böngészőjében maradnak, illetve amíg a látogató nem törli őket.

Az adatkezelés jogalapja: az Érintett online hozzájárulása az oldalon található sütik figyelmeztetés elfogadása alapján.

Az adatkezelés célja: Az oldal felhasználói élményének fokozása, statisztikai adatgyűjtés, kapcsolattartás közösségi oldalakkal.

Az adatszolgáltatás elmaradása esetén az oldal egyes szolgáltatásai csökkent üzemmódban működhetnek.

Az adatkezelésben kezelt adatok megőrzési ideje sütinként változik, lásd 3.5. pont.

3.3.4 Sütik letiltásának-, sütikkel kapcsolatos szabályok beállításának lehetősége

Az Érintettnek lehetősége van bizonyos típusú sütikre vonatkozó szabályok beállítására, pl. a sütik használatának mellőzésére, a sütik letiltására stb., az általa használt böngésző megfelelő beállításaival. A sütik szelektív, vagy általános tiltásának beállítási lehetőségeiről a legtöbb böngésző menüsorában található „Segítség” funkció tájékoztatást nyújt arra vonatkozóan, hogy a böngészőben hogyan lehet a sütiket:

  • általánosan letiltani
  • a sütik elfogadásának módját beállítani (automatikus elfogadás, egyenként kérdezzen rá, stb.)
  • egyenként letiltani
  • egyenként, vagy csoportosan törölni
  • egyéb sütikkel kapcsolatos műveleteket elvégezni

3.3.5 A sütik használatának beállítási lehetőségei az oldalon

A honlap betöltésekor az oldalak alján megjelenik a sütik használatára figyelmeztető információs ablak. Ezen egy figyelem felhívó felirat olvasható, amely arra figyelmeztet, hogy az oldal sütiket használ. A felirat része az oldal Adatvédelmi tájékoztatójára mutató hivatkozás is.

Az oldalon használt sütiket két kategóriába soroltuk:

  • Funkcionális sütik
  • Mérés és Marketing sütik

Az Funkcionálissütik a honlap alapvető megjelenéséhez és használatához szükséges sütiket jelentik, ideértve a Youtube videók lejátszásához szükséges sütiket is.

A Mérés és Marketing sütik a Google és Facebook oldalak által biztosított sütik, amik segítségével az oldal látogatottságát és az alkalmazott marketing eszközök hatékonyságát mérjük. Ezek alapbeállításban nem aktívak.

A beállítási lehetőségek:

Az oldal alján megjelenő információs ablakban elérhető az oldal Adatkezelési tájékoztatójára mutató hivatkozás – ez a jelen dokumentum.

A Süti beállítások hivatkozásra kattintva lehetőség van áttekinteni a süti beállításokat, és a Mérés és Marketing sütiket engedélyezni vagy letiltani.

Az oldal alján megjelenő információs ablakban lehetőség van a sütik Elutasítására illetve Elfogadására.

A süti kezelés hatására betöltődő sütik

  1. Amíg a süti kezelés nincs elfogadva, csak az oldalon működő, és a süti kezelést végző és nyilvántartó modul 7 sütije jelenik meg az oldalon.
  2. Ha a sütiket engedélyezzük, azaz az Funkcionálistiket elfogadjuk, de a Mérés és Marketing sütiket nem, megjelenhetnek az oldalon Facebook sütik, amelyek az oldalon ekkor betöltődő Tetszik dobozhoz tartoznak, ha az oldal tartalmaz Tetszik dobozt, illetve a Youtube videókhoz tartozó sütik – abban az esetben, ha az oldal tartalmaz Youtube videót. A Youtube videókat csak ebben az esetben lehet megnézni az oldalon, viszont ez esetben a Youtube által továbbított sütik letöltődnek a felhasználó gépére.

Megjegyzések:

Az oldalról letöltődő sütik mennyisége aszerint is változik, hogy az adott eszközön be vagyunk e jelentkezve a Facebook, Google és Youtube oldalakra. Ez esetben ugyanis több süti jelenik meg eszközünkön.

(Az oldalon a sütik elfogadása előtt megjelenő videók nem a Youtube oldalról vannak beágyazva, ezért sütiket nem tartalmaznak.)

3.4 Az oldalon használt sütik szolgáltatói forrásai

Funkcionális sütik

A Napos-Szalon.hu oldalon a következő szolgáltatók sütijei jelennek meg:

  • Complianz: A Süti beállítások felugró ablak beállításai – Ezek a sütik a beállítások Elutasítása esetén is jelen vannak, hiszen pont az Elutasítás tényét és a további lehetőségeket tárolják.
  • WordPress: Az oldal WordPress motorjának sütijei – Ezek nélkül az oldal nem működik.
  • Google reCAPTCHA: A Kapcsolat űrlap spam ellenőrző jelölőnégyzetének sütijei – Ez a funkció a spam robotok kizárását szolgálja.
  • Google Maps: A Kapcsolat oldalon található térkép működéséhez kapcsolódó sütik.
  • YouTube: A YouTube-ról beágyazott videók lejátszásához szükséges sütik

rés és Marketing sütik

Az oldalon jelenleg nem használunk Mérés és Marketing sütiket, ez a beállítás nem aktív.

3.5 Sütik – Cookie-k felhasználása és megőrzési ideje

Süti neveSzolgáltatóFunkcióMegőrzési idő
cmplz_policy_idComplianztárolja az elfogadott süti szabályzat azonosítót30 nap
cmplz_consented_servicesComplianztárolja a süti hozzájárulási beállításait30 nap
cmplz_marketingComplianztárolja a süti hozzájárulási beállításait30 nap
cmplz_statisticsComplianztárolja a süti hozzájárulási beállításait30 nap
cmplz_preferencesComplianztárolja a süti hozzájárulási beállításait30 nap
cmplz_functionalComplianztárolja a süti hozzájárulási beállításait30 nap
cmplz_banner-statusComplianztárolja ha a süti hozzájárulást elutasították30 nap
WP_PREFERENCES_USER_*WordPresstárolja a felhasználói beállításokatÁllandó
wpEmojiSettingsSupportsWordPresstárolja a böngésző adataitMunkamenet
wp-settings-*WordPresstárolja a felhasználói beállításokatÁllandó
wp-settings-time-*WordPresstárolja a felhasználói beállításokat1 év
wordpress_test_cookieWordPressellenőrzi, hogy lehet-e sütiket elhelyezniMunkamenet
wordpress_logged_in_*WordPressA bejelentkezett felhasználók tárolásaÁllandó
_grecaptchaGoogle reCAPTCHAspam védelmet nyújt6 hónap
rc::cGoogle reCAPTCHAolvassa és szűri a botok kéréseitMunkamenet
rc::bGoogle reCAPTCHAolvassa és szűri a botok kéréseitMunkamenet
rc::aGoogle reCAPTCHAolvassa és szűri a botok kéréseitÁllandó
Google Maps APIGoogle Mapsjegyzi a felhasználó IP címétazonnal lejár
GPSYouTubetárolja a helyadatokatMunkamenet
VISITOR_INFO1_LIVEYouTubehirdetésmegjelenítést, retargeting-et biztosít6 hónap
YSCYouTubeAz interakció tárolása és nyomon követéseMunkamenet
PREFYouTubetárolja a felhasználói beállításokat8 hónap

3.6 A kezelt adatok felhasználása és megőrzési ideje

Adatkezelés neveFelhasználási helyJogalap/JogszabályMegőrzési idő
Kezeléshez kapcsolódó adatokKapcsolatfelvételOnline hozzájárulás a honlapon1 év
Számlaadási kötelezettséghez kapcsolódó adatokSzámla kiállításaHozzájárulás az adatok elküldésévelLásd Számviteli törvény, 6 év
Sütik – Cookie-kHonlapOnline hozzájárulásLásd 3.5
Adatvédelmi megkeresésekAdatvédelemMegkeresés1 év

4 Az adatkezelés célja, módja és jogalapja

4.1 Általános adatkezelési irányelvek

Adatkezelők a 3. pontban felsorol Adatkezelésekben a személyes adatok kezelését, minden esetben az adatkezelésben megadott céllal és az ott megadott jogalap alapján, a 4.2. pontban felsorolt jogszabályok szerint végzik.

A személyes adatok kezelése minden esetben az Érintett önkéntes hozzájárulásával történik, amely hozzájárulást az Érintett bármikor jogosult visszavonni.

Adatkezelők egyes személyes adatokat, jogszabályi kötelezettség folytán, bizonyos esetekben és bizonyos rendhagyó feltételek esetén, kötelesek az Adatkezelésekben leírtaktól eltérő módon kezelni, átadni, továbbítani, tárolni. Ilyen esetekben Adatkezelők gondoskodnak az Érintettek értesítéséről, amennyiben az adott jogszabály előírásai ezt lehetővé teszik, vagy nem tiltják kifejezetten.

4.2 Az Adatkezelések jogalapját adó jogszabályok

Adatkezelők a személyes adatok kezelését az alábbi jogszabályok alapján végzik:

  • GDPR Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete (2016. április 27.) 2013. évi V. törvény – a Polgári Törvénykönyvről (Ptk.);
  • 2013. évi V. törvény – a Polgári Törvénykönyvről (Ptk.);

5 Az adatok tárolása és biztonsága

5.1 Az adatok fizikai tárolási helyei

Adatkezelők a személyes adatokat informatikai rendszerükön jelszóval védetten tárolják.

Az e-mailen beérkező adatok a Google Gmail információs rendszerén futnak át, e rendszer adatvédelmi információi itt érhetők el: https://policies.google.com/terms?gl=HU&hl=hu

5.2 Az adatok informatikai tárolásának módja és logikai biztonsága

Adatkezelők a személyes adatok kezelését elsődlegesen megfelelően kiépített és védett informatika rendszerükön végzik. Az informatikai rendszer üzemeltetése során gondoskodnak az azon tárolt, feldolgozott és továbbított adatok információbiztonsági alap attribútumainak megfelelő szintjéről, úgymint a kezelt adatok:

  • sértetlenségéről (Integrity), az adat eredetisége, változatlansága biztosított;
  • bizalmasságáról (Confidentality), kizárólag az arra jogosultak, a jogosultságukat nem meghaladó mértékben férnek hozzá;
  • rendelkezésre állásáról (Availability), az adat a jogosultak számára hozzáférhető és elérhető, az elvárt rendelkezésre állási időtartamban. A szükséges informatikai infrastruktúra üzemkészen rendelkezésre áll.

Adatkezelők a kezelt adatokat:

  • szervezeti, működési,
  • fizikai biztonsági,
  • információbiztonsági

védelmi intézkedések strukturált rendszerével védik. Adatkezelők a védelmi intézkedéseket rendszerét és az egyes védelmi intézkedések védelmi szintjeit, a védendő adatok fenyegetéseinek hatására felmerülő kockázatokkal arányos mértékben alakítják ki és működtetik. A védelmi intézkedések adatvédelmi szempontból elsősorban a véletlen vagy szándékos törlés, jogosulatlan hozzáférés, szándékos és rosszhiszemű nyilvánosságra hozatal, véletlen nyilvánosságra kerülés, adatvesztés, adat megsemmisülés elleni védelmet célozzák.

6 Adattovábbítás, adatfeldolgozás, az adatokat megismerők köre

Az Adatkezelők adattovábbítást nem végeznek adatfeldolgozók felé.

7 Érintett jogai

Az Érintett az Adatkezelők által kezelt személyes adataival kapcsolatosan – többek között – a következőkben leírt jogokkal élhet.

7.1 Az Érintett hozzáféréshez való joga (GDPR 15. cikk)

Az Érintett jogosult arra, hogy az adatkezelőtől visszajelzést kapjon arra vonatkozóan, hogy személyes adatainak kezelése folyamatban van-e, és ha ilyen adatkezelés folyamatban van, jogosult arra, hogy a személyes adatokhoz és a következő információkhoz hozzáférést kapjon:

  • az adatkezelés céljai;
  • az Érintett személyes adatok kategóriái;
  • azon címzettek vagy címzettek kategóriái, akikkel, illetve amelyekkel a személyes adatokat közölték vagy közölni fogják, ideértve különösen a harmadik országbeli címzetteket, illetve a nemzetközi szervezeteket;
  • a személyes adatok tárolásának tervezett időtartama;
  • az Érintett joga a helyesbítéshez, törléshez vagy adatkezelés korlátozásához, valamint az adatkezelés elleni tiltakozáshoz;
  • panasz benyújtásának joga a felügyeleti hatósághoz;
  • ha az adatokat nem az Érintettől gyűjtötték, a forrásukra vonatkozó minden elérhető információ;
  • az automatizált döntéshozatal ténye, ideértve a profilalkotást is, valamint az alkalmazott logikára és arra vonatkozó érthető információk, hogy az ilyen adatkezelés milyen jelentőséggel bír, és az Érintettre nézve milyen várható következményekkel jár.

Az Adatkezelők az adatkezelés tárgyát képező személyes adatok másolatát 1 példányban az Érintett rendelkezésére bocsátják. Az Érintett által kért további másolatokért az Adatkezelők az adminisztratív költségeken alapuló, észszerű mértékű díjat számíthatnak fel. Ha az Érintett elektronikus úton nyújtotta be a kérelmet, Adatkezelők az információkat széles körben használt elektronikus formátumban adják át, kivéve, ha az Érintett másként kéri, a benyújtástól számított legfeljebb 30 napon belül..

7.2 Helyesbítés joga (GDPR 16. cikk)

Az Érintett jogosult arra, hogy kérésére az Adatkezelők indokolatlan késedelem nélkül helyesbítsék a rá vonatkozó pontatlan személyes adatokat, valamint jogosult arra, hogy kérje a hiányos személyes adatok kiegészítését, figyelemmel véve az adatkezelés céljára.

7.3 Törléshez való jog (GDPR 17. cikk)

Az Érintett jogosult arra, hogy kérésére az Adatkezelők indokolatlan késedelem nélkül töröljék a rá vonatkozó személyes adatokat, az Adatkezelők pedig kötelesek arra, hogy az Érintettre vonatkozó személyes adatokat indokolatlan késedelem nélkül töröljék, ha az alábbi indokok valamelyike fennáll:

  • személyes adatokra már nincs szükség abból a célból, amelyből azokat gyűjtötték vagy más módon kezelték;
  • az Érintett visszavonja az adatkezelés alapját képező hozzájárulását, és az adatkezelésnek nincs más jogalapja;
  • az Érintett tiltakozik az adatkezelés ellen, és nincs elsőbbséget élvező jogszerű ok az adatkezelésre;
  • a személyes adatokat jogellenesen kezelték;
  • a személyes adatokat az Adatkezelőkre alkalmazandó uniós vagy tagállami jogban előírt jogi kötelezettség teljesítéséhez törölni kell;
  • a személyes adatok gyűjtésére információs társadalommal összefüggő szolgáltatások kínálásával kapcsolatosan került sor.

Az adatok törlése nem kezdeményezhető, ha az adatkezelés szükséges:

  • a véleménynyilvánítás szabadságához és a tájékozódáshoz való jog gyakorlása céljából;
  • a személyes adatok kezelését előíró, az Adatkezelőkre alkalmazandó uniós vagy tagállami jog szerinti kötelezettség teljesítése, illetve közérdekből, vagy az Adatkezelőkre ruházott közhatalmi jogosítvány gyakorlása keretében végzett feladat végrehajtása céljából;
  • a népegészségügy területét érintő közérdek alapján;
  • Közérdek alapján végzendő archiválási-, tudományos és történelmi kutatási-, vagy statisztikai célból;
  • jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez, illetve védelméhez.

7.4 Az adatkezelés korlátozásához való jog (18. cikk)

Az Érintett kérésére a Adatkezelők korlátozzák az adatkezelést, ha az alábbi feltételek valamelyike teljesül:

  • az Érintett vitatja a személyes adatok pontosságát, ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amely lehetővé teszi, hogy az Adatkezelők ellenőrizzék a személyes adatok pontosságát;
  • az adatkezelés jogellenes, és az Érintett ellenzi az adatok törlését, és ehelyett kéri azok felhasználásának korlátozását;
  • az Adatkezelőknek már nincs szükségük a személyes adatokra adatkezelés céljából, de az Érintett igényli azokat jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez; vagy
  • az Érintett tiltakozott az adatkezelés ellen; ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amíg megállapításra nem kerül, hogy az Adatkezelők jogos indokai elsőbbséget élveznek-e az Érintett jogos indokaival szemben.

Ha az adatkezelés korlátozás alá esik, a személyes adatokat a tárolás kivételével csak az Érintett hozzájárulásával, vagy jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez, vagy más természetes vagy jogi személy jogainak védelme érdekében, vagy az Unió, illetve valamely tagállam fontos közérdekéből lehet kezelni.

7.5 Adathordozáshoz való jog (20. cikk)

Az Érintett jogosult arra, hogy a rá vonatkozó, általa az Adatkezelők rendelkezésére bocsátott személyes adatokat tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban megkapja, és ezeket az adatokat egy másik Adatkezelőknek továbbítsa.

7.6 Tiltakozás joga (21. cikk)

Az Érintett jogosult arra, hogy a saját helyzetével kapcsolatos okokból bármikor tiltakozzon személyes adatainak kezelése ellen, ideértve az említett rendelkezéseken alapuló profilalkotást is. Ebben az esetben az Adatkezelők a személyes adatokat nem kezelhetik tovább, kivéve, ha az Adatkezelők bizonyítják, hogy az adatkezelést olyan kényszerítő erejű jogos okok indokolják, amelyek elsőbbséget élveznek az Érintett érdekeivel, jogaival szemben, vagy amelyek jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez kapcsolódnak.

7.7 Automatizált döntéshozatal egyedi ügyekben, beleértve a profilalkotást (22.cikk)

Az Érintett jogosult arra, hogy ne terjedjen ki rá az olyan, kizárólag automatizált adatkezelésen – ideértve a profilalkotást is – alapuló döntés hatálya, amely rá nézve joghatással járna vagy őt hasonlóképpen jelentős mértékben érintené.

7.8 Visszavonás joga

Az Érintett jogosult arra, hogy személyes adataira vonatkozó hozzájárulását bármikor visszavonja.

7.9 Jogorvoslati lehetőségek

Jogai megsértése esetén az Érintett a 2.2. pontban megadott elérhetőségeken keresztül, vagy a 2.3 pontban megadott Adatvédelmi Tisztviselőnél kérhet tájékoztatást, jogorvoslatot, vagy tehet panaszt. Ezek eredménytelensége esetén Érintett jogosult bírósághoz fordulni, illetve megkeresni a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságot.

7.10 Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elérhetősége

Megnevezés: Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH)

Székhely: 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/C. Levelezési cím: 1530 Budapest, Pf.: 5.

Tel: +36 (1) 391-1400 Fax: +36 (1) 391-1410

E-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu

Honlap: http://www.naih.hu

8 Egyéb rendelkezések

Hatósági megkeresés, vagy egyéb jogszabályi kötelezettségen alapuló egyéb szervezet megkeresése esetén Adatkezelők adatkiadásra lehetnek kötelesek, vagy arra kötelezhetőek. Ilyen esetekben Adatkezelők törekednek csak annyi és olyan jellegű személyes adat kiadására, amely az adatkiadási kötelezettség szempontjából feltétlenül szükséges.

Elérhetőségek

pointer kép

Napos Szalon - Kapcsolat
8200 Veszprém, Jutasi út 10

house kép

Kezelés bejelentkezéssel!
Programok, konzultációk

phone kép

Rózsa Judit Írisz:
+36 70 515 42 87
Lajkó Tamás József:
+36 30 233 63 75

email kép

Rózsa Judit Írisz:
rozsa.judit66@gmail.com
Lajkó Tamás József:
lajkotamas1@gmail.com

Please enable JavaScript in your browser to complete this form.
Access-Bars-logo
Bemer-logo
Bowen-logo
One-Brain-logo
Access-Facelift-logo
Emotion-Code-logo
Psych-K-logo
Four-Winds-logo

A Napos Szalon oldalon található kezelések, információk és javaslatok kizárólag a közérzet javítását szolgálják, tájékoztató jellegűek, nem minősülnek gyógyító beavatkozásnak, terápiának, és nem helyettesítik az orvosi kezelést! Tüneteivel javasoljuk, hogy forduljon háziorvosához, vagy szakorvoshoz!